Kivizsgálásokat kivizsgálások követtek, vérvételek, andrológia, ciklusvizsgálat, clostilbegit kúra. Az első clostilbegites kúra soránúgy éreztem magam mint egy fejésre váró tehén, úgy feszült a petefészkem azt hittem szétrobbanok. Az orvos közölte jól reagálok a gyógyszerre lentebb kell vinni az adagomat. Kösz, én még alig tudtam kiegyenesedni, teli voltam mint a déli busz. Jó sok ultrahang, hogy lássák mikor repednek a tüszők. Nem részletezem a SOTE II. Női klinikán az alagsorban fény és levegő nélküli ultrahang vizsgálót és csoportokba verődött kissebbséget (nem tudtam úgy menni, hogy legalább egy csoport ne várakozott volna) a váróban. De ezek még csak kis szösszenetnyi finomságok az utána következő tortúrához képest.
Az első sikertelen inszemináció, a Férjem leletei az életkorom és egyéb tényezők hatására javasolta az orvosom, hogy keressünk fel egy meddőségi centrumot. Ma Budapesten már van jó pár meddőségi központ, mi viszonylag rövid tanakodás után a nemzetközi hírű Kaáli intézetet választottuk. Bejelentkeztünk első konzultációra, mivel nem ismertünk senkit, mondtuk mindegy kihez. Ez nagy hiba volt. Dr Kováts Tímeához kerültünk, rémálmomban se jöjjön elő ez a név többet. Első konzultáción még minden rendben ment, azt gondoltuk jó helyre kerültünk.Itt is rengeteg vizsgálat következett, HIV-től elkezdve néztek mindent, de nagyvonalúan rád bízták, hogyan oldod meg a vérvételeket, vagy persze jó pénzért ők is megcsinálják. Ha nem akarsz egy vagyont fizetni, nyakadba veszed a várost és megpróbálsz kitalpalni például egy egyszerűnek hangzó HIV szűrést. Na ez nem ilyen egyszerű. Elballaghatsz egy bőr és nemibeteg gondozóba, ahol nem részletezném a körülményeket, de inkább vágóhídra mennék mint oda, vagy próbálod az ismerőseid révén valahol kikuncsorogni a vizsgálatot. Hál' Istennek nekem vannak jó barátaim akik még ráadásul orvosok is, szóval a végén csak sikerült. És ez csak egy egyszerű HIV szűrés. Vicc.
Nagy nehezen elkészültünk a vizsgálatokkal, jöhetett az első lombik. Mit tudtam én mire vállalkozunk! A stimuláció ideje alatt (ami azt az időszakot jelenti amíg a petefészkedben szépen érlelik a tüszőket, ez vagy a menstruáció utáni 21.napon kezdődik hosszú protokoll esetén vagy az azt követő mensi utáni 3.napon rövid protokoll esetén) folyamatosan szúrnom kellett magam mindenféle hormonokkal és folyamatosan járni ultrahangra.
2011. január 30., vasárnap
2010. november 13., szombat
A kezdetek
A történetünk 2006-ra nyúlik vissza. Férjemmel 2005-ben ismerkedtem meg, viszonylag későn találkoztunk, ő 35 éves volt én 31. Mindketten túl voltunk már addigra elég sok párkapcsolaton, pontosan tudtuk, hogy igen ez az amit kerestünk. 2006 nyarán össze is házasodtunk nem nagyon volt mire várnunk. Az esküvő után abba is hagytuk a védekezést és mint egy idilli mesében azonnal teherbe is estem. Nagyon szerettük egymást, csodás volt ez esküvőnk, terhes voltam, mit kívánhat még az ember.
Elmentünk az első ultrahangra, ahol megállapították a terhességet, már volt szívhang és azt mondta az orvos lát mellette még valamit, talán egy másik magzatot is. Minden közeli családtag barát megtudta a jó hírt. Ez nagy hiba volt.
Visszamentünk egy hét múlva a 8-9. héten, akkor már nem volt szívhang és szétesőben volt maga a magzat is. Előző éjjel rosszat álmodtam, valahogy megéreztem, mert eredetileg úgy volt, hogy egyedül megyek, mert a Férjem dolgozik.
Reggel az volt az első mondatom: Ugye eljössz velem, mi lesz ha rosszat mondanak,mit csinálok én ott egyedül? A Férjem megdorgált, hogy ne is gondoljak ilyen butaságra, eljön velem, de csak azért hogy utána fenékbe billentsen.
Az ultrahang során kiderült, hogy már nincs szívhang és felszívódóban vannak a magzati elemek.Na, ez a pofon nagyot szólt. Ráadásul közölte az orvos, hogy ő elmegy másnap nyaralni és legyek szíves bemenni a kórházba ahol majd a kollégája megcsinálja a műszeres befejezést. Köpni-nyelni nem tudtam.
Telefonálás, orvos barátnőm elintézte, az ő orvosa megcsinálja. Műszeres befejezés. Mintha valami autóalkatrészről lenne szó. Megbeszéltük hétfőn megcsinálja, addig még előttünk egy végtelen hosszúságú hétvége, szerencsére baráti összejövetelre mentünk, így talán könnyebb volt,de mindenkinek el kellett mondani a rossz hírt, újra és újra felszakítva a sebet. Akkor megfogadtam meg, soha többet nem szabad elmondani ilyen korán. Tudom, hogy nincs senkiben rossz indulat (legalábbis remélem),de akkor is olyan érzés mintha arról beszélgetnénk, hogy milyen a nemi életem, amiről az ember ha beszél egyáltalán,nagyon szűk körben teszi és nem teszi közzé a nagyvilágnak.
Nos eljött a hétfő, túlestünk a műszeres befejezésen (nem tudok szabadulni ettől a szótól így 4,5 év távlatából sem, kegyetlen egy kifejezés).
Aztán következtek a kivizsgálások, inszemináció.
Nekem magas volt a prolactin szintem,Férjemnek sem sem volt tökéletes a spermaképe.
Amire emlékszem,az első Clostylbegit kúrám során amikor még az optimális dózist próbálta beállítani az orvos, kicsit nagyobb adagolást írt fel a kelleténél. Emlékszem úgy éreztem magam mint egy pókasszony aki tele van petével,úgy feszítetettek a petefészkeim, hogy azt hittem mindjárt szétszakad a hasam.
Sikertelen inszemináció után, az orvos egyből azt javasolta, menjünk lombikozni.
Be is jelentkeztünk a Kaali intézetbe 2007 nyarán.
Elmentünk az első ultrahangra, ahol megállapították a terhességet, már volt szívhang és azt mondta az orvos lát mellette még valamit, talán egy másik magzatot is. Minden közeli családtag barát megtudta a jó hírt. Ez nagy hiba volt.
Visszamentünk egy hét múlva a 8-9. héten, akkor már nem volt szívhang és szétesőben volt maga a magzat is. Előző éjjel rosszat álmodtam, valahogy megéreztem, mert eredetileg úgy volt, hogy egyedül megyek, mert a Férjem dolgozik.
Reggel az volt az első mondatom: Ugye eljössz velem, mi lesz ha rosszat mondanak,mit csinálok én ott egyedül? A Férjem megdorgált, hogy ne is gondoljak ilyen butaságra, eljön velem, de csak azért hogy utána fenékbe billentsen.
Az ultrahang során kiderült, hogy már nincs szívhang és felszívódóban vannak a magzati elemek.Na, ez a pofon nagyot szólt. Ráadásul közölte az orvos, hogy ő elmegy másnap nyaralni és legyek szíves bemenni a kórházba ahol majd a kollégája megcsinálja a műszeres befejezést. Köpni-nyelni nem tudtam.
Telefonálás, orvos barátnőm elintézte, az ő orvosa megcsinálja. Műszeres befejezés. Mintha valami autóalkatrészről lenne szó. Megbeszéltük hétfőn megcsinálja, addig még előttünk egy végtelen hosszúságú hétvége, szerencsére baráti összejövetelre mentünk, így talán könnyebb volt,de mindenkinek el kellett mondani a rossz hírt, újra és újra felszakítva a sebet. Akkor megfogadtam meg, soha többet nem szabad elmondani ilyen korán. Tudom, hogy nincs senkiben rossz indulat (legalábbis remélem),de akkor is olyan érzés mintha arról beszélgetnénk, hogy milyen a nemi életem, amiről az ember ha beszél egyáltalán,nagyon szűk körben teszi és nem teszi közzé a nagyvilágnak.
Nos eljött a hétfő, túlestünk a műszeres befejezésen (nem tudok szabadulni ettől a szótól így 4,5 év távlatából sem, kegyetlen egy kifejezés).
Aztán következtek a kivizsgálások, inszemináció.
Nekem magas volt a prolactin szintem,Férjemnek sem sem volt tökéletes a spermaképe.
Amire emlékszem,az első Clostylbegit kúrám során amikor még az optimális dózist próbálta beállítani az orvos, kicsit nagyobb adagolást írt fel a kelleténél. Emlékszem úgy éreztem magam mint egy pókasszony aki tele van petével,úgy feszítetettek a petefészkeim, hogy azt hittem mindjárt szétszakad a hasam.
Sikertelen inszemináció után, az orvos egyből azt javasolta, menjünk lombikozni.
Be is jelentkeztünk a Kaali intézetbe 2007 nyarán.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)